Fényterápia a feszes bőrért
Bizonyára sokak számára ismerős az infravörös fény, hiszen az orvosi szférában már hosszú évekkel ezelőtt felismerték sokoldalúságát, és azóta is előszeretettel alkalmazzák gyógyászati célokra. A tudomány azonban bebizonyította, hogy ez a rendkívüli fényterápia nem csupán az egészségünk, hanem a szépségünk megőrzésében is fontos szerepet játszik.
A világvezető Alma Lasers által kifejlesztett Harmony XL Pro – NIR ( Near Infra Red ) egy olyan infravörös villanófényes kezelés, ami az egyik legbiztonságosabb, legkíméletesebb bőrmegújító eljárás. Kitűnően ellensúlyozza az öregedés hatásait. Azonnal láthatóan feszesíti, kisimítja és puhábbá teszi a megereszkedett bőrt, javítja a bőr textúráját, nemcsak az arcon és a nyakon, hanem az egész testen.
A lézerrel ellentétben, mivel ez nem irányított fény, hanem szórt fény, az eredmények nem hosszútávon tartósak, de egy azonnali feszesítő hatást érhetünk el vele, ezért is nevezik Red Carpet vagy Vörös Szőnyeg kezelésnek is. Azonban a több kezelésből álló sorozat hosszútávú, akár 1 évig is tartós eredményhez vezethet! Kiválóan kombinálható ClearLift kezelésünkkel.
A NIR Near Infrared villanófényes bőrfeszesítés egy fejlett lézeres kezelés, amely természetes, fájdalommentes és non-invazív megfiatalítást és regenerációt kínál az arcbőr számára. Ez az innovatív eljárás intenzív lézerfény segítségével azonnal felfrissíti a bőrt, eltünteti a fáradtság jeleit, és visszaadja az arc ragyogását, miközben kollagén és elasztin termelést idéz elő a bőrben.
Továbbá kiválóan alkalmas a sérülések következtében keletkezett hegek eltávolítására is. A terhesség vagy a gyors fogyás miatt keletkezett striák is jól reagálnak a NIR-kezelésre.
A NIR, azaz Near Infra Red kezelés egy infravörös villanófényes bőrfeszesítő eljárás.
A NIR lézerfénye közeli infravörös fényt bocsájt ki, melynek hullámhossza mintegy 700 és 2500nm között van. Ez a hullámhossz a napfény spektrumába esik. Terápiás és biostimuláló hatásainak köszönhetően a NIR képes behatolni a bőrbe és aktiválni annak természetes regenerációs mechanizmusait.
A bőr szövetét és annak mélyebb rétegeit megközelítőleg 40-44°C közé melegítve, a bőrfelület megsértése és hámlása nélkül idéz elő fokozott kollagén és elasztin termelést a bőrben a feszes eredményért. Ezenkívül segít a felesleges folyadék eltávolításában, javítja a nyirokelvezetést és hosszútávon elősegíti a bőr egészséges állapotának megőrzését.
A fényterápiás NIR infravörös kezelés minden korosztály számára alkalmas, akár megelőző eljárásként, akár a meglévő bőrhibák csökkentésére, de mint minden eljárásnál, itt is személyes konzultáció előzi meg a kezelést, ahol személyre szabott javaslat alapján alakítja ki specialistánk az egyéni kezelési tervet.
Specialistáink több éves tapasztalattal, a legszigorúbb protokollok alapján dolgoznak világszínvonalú gépekkel, a maximális eredmény elérése érdekében.

A NIR infravörös fénykezelés célja a kollagén szerkezetének helyreállítása a bőr mélyebb rétegeiben annak érdekében, hogy helyreállítsa a bőr természetes rugalmasságát.
Az infravörös fény a bőr legmélyebb rétegeiben fejti ki hatását. A NIR infravörös kezelés által generált hő a sejtek roncsolása nélkül készteti a szervezetet kollagéntermelésre. Az infravörös fénynek köszönhetően a szervezet azonnali válaszreakciót ad, így már az első kezelés után is rendkívül látványos az eredmény. Az alkalmazott hő serkenti a friss kollagén termelését, így a terápia befejezése után további javulást fog tapasztalni.
A ráncok kisimulnak, a petyhüdt bőr élettel teli, sugárzó lesz. A köznyelv „red carpet”, azaz „vörös szőnyeg” kezelésként szokta emlegetni, így nagy események előtt tökéletes választás azoknak, akik nem csupán öltözékükkel akarnak kitűnni.
Egy tipikus NIR infravörös fénykezelés körülbelül 20-30 percet vesz igénybe. Arckezelés esetén speciális szemmaszkot kap a vendég, a szeme védelmére. A hűsítő gél felvitelét követően a specialista elvégzi a kezelést. A kezelő finoman mozgatja a kezelőfejet a kezelésre szoruló bőrrészeken, és közben hűtő gélt alkalmaz a hőhatás csökkentésére. Az eredmény egy kellemes, pihentető meleg érzés a bőrön. A kezelés nem invazív, így teljesen biztonságos, és a gyógyulási idő is minimális.
20-40 perc körül, attől függően, hogy mely testrészeket kell kezelni.
Javasolt kúraszerűen kéthetente, 4-6 alkalommal elvégezni a kezelést.
Egész évben végezhető, nyáron is biztonságosan alkalmazható.
Az eredmények évente egy vagy két kezeléssel is fenntarthatók.
A NIR-kezelés különböző applikátorai nemcsak az arcon, hanem a test bármely más problémás területén képesek szembetűnő változásokat hozni. A NIR fényterápia ideális azok számára, akik el szeretnék kerülni a drasztikusabb öregedésgátló kezeléseket, mint például a sebészeti bőrfelvarrást és a hosszú lábadozási időt. A fenék, a mellkas, a térd és az arc megereszkedése egyaránt kezelhetők. A terhesség következtében a hason megereszkedett bőr feszesítésére is tökéletes megoldás. De még ennél is többre képes ez a csodálatos terápia! A sérülések következtében keletkezett hegek eltávolítására is alkalmas. A terhesség vagy a gyors fogyás miatt keletkezett striák is jól reagálnak a NIR-kezelésre.
1x NIR Infravörös bõrfeszesítés (arcon) 30 000 Ft
3 alkalom - NIR Infravörös bõrfeszesítés (arcon) 60 000 Ft
Clearlift + NIR - 1 alkalom (1 testrész) 98 000 Ft
ClearLift Teljes arc (3 alkalom) + ajándék (1X NIR kezelés) 180 000 Ft
ClearLift Teljes arc (6 alkalom) + ajándék (3X NIR kezelés) 299 900 Ft
ClearLift Teljes arc + Nyak (3 alkalom) + ajándék (1X NIR kezelés) 299 900 Ft
ClearLift Dekoltázs + Nyak (3 alkalom) + ajándék (1X NIR) 299 900 Ft
ClearLift Teljes arc + Nyak (6 alkalom) + ajándék (3X NIR kezelés) 490 000 Ft
ClearLift Dekoltázs + Nyak (6 alkalom) + ajándék (3X NIR) 490 000 Ft
ClearLift Teljes arc + Nyak + Dekoltázs (3 alkalom) + ajándék (1X NIR) 490 000 Ft
ClearLift Teljes arc + Nyak + Dekoltázs (6 alkalom) + ajándék (3X NIR) 690 000 Ft
Az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Az árlistában feltüntetett árak tartalmazzák az ÁFA-t.
Telefon
+36 1 416 9994
Rendelő
1052 Bp. Haris köz 5. 1/1.
Hétfő – Péntek
07.00 – 20.00
Szombat
09.30 – 20.00
Vasárnap
Zárva
Ferenciek terétől (M3, 5, 7, 8 E, 110, 112, 178, 133 E busz)
Március 15. tértől (2, 2A villamos)
Vörösmarty tértől
Millenium Center, Piarista utca 4.
Franklin Ház Kft., Reáltanoda utca 5.
Szervita Square Parkoló, Szervita tér 8.
Vörösmarty Garázs, Deák Ferenc utca 2.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj
legfrissebb híreinkről, és ne maradj le aktuális akcióinkról!
Közép-Európában egyedülálló lézer
és orvosi műszerparkkal.
A Szegi Medical Center a
Spektrum Lab vérvételi pontja.
Leírásaink tájékoztató jellegűek, a változtatás jogát fenntartjuk!
Szegi Medical Center | Budapest © 2022 Minden jog fenntartva!